I started to freak out... Jövő hét vizsga, semmit nem tudok, semmi időm és főleg kedvem és energiám nincs ahhoz, hogy egy héten keresztül napi négy óráig teszteket írjak. Múlt héten MrTé-vel egy egyész estén át matekoztam, egyrészt forma, másrtészt megértettem, és jó. Mami, annak is örülj, hogy én szeretem a matekot! Bioszon olyan világmegváltó gondolataim támadnak folyamatosan, hogy egy füzetbe össze fogom írni, hátha valamelyik még meg is valósítható, és szivárványosra kereshetem magamat.
Klimával alakítottunk a múlt héten:
- Fuck the honor code (én)
- That’s the violation of the honor code, jail! (ő)
Mondta, hogy elvesz az eszemért, én meg hozzámegyek a pénzéért, és szimbiózisban élhetünk, de kiderült, hogy a kedvenc könyve az eragon, úgyhogy 8MÉRFÖLDET süllyedt a szememben. Pedig jól jött volna, hiszen az eddigi barátaimnak egy lyukas garasa sem volt. Pech.
A futóverseny elég jól sikerült, több mint másfél perccel megdöntöttem a rekordomat, ami nagyon szép, és az edző majd kiugrott a bőréből. Igaz, hogy kb mindenki rekordot döntött, de én voltam a legjobb. A woodberry futó szakasz úgy néz ki, hogy hegyre fel és le. Nincs egyenes terület, és sosem állhatsz meg, mert simán leelőznek. Az első mérföldet végigsprinteltem, aztán azt hittem, meghalok, és a harmadik mérföldnél lettem csak jobban. Az utolsó száz méternél a mögöttem ügető kiscsajra félszázan üvöltöttek, hogy előzzön meg. És a kis sunyi elkezdett sprintelni teljes erőből. Én meg elsírtam magam, és simán lehagytam. Azt hittem, hogy sose fogok már látni olyan Blackout-om volt. De megérte, mert : The pain is temporary but the pride is permanent!
E-vel megbeszéltük, hogy a japán srácok csúnyák, de a koreaiak helyesek! J Múlt héten előadtuk Lucy Stone-t US His-en, mindenkinek tetszett. Sokatsokat tanulok, és majd meghalok. Már szinte fekvőbeteg vagyok a feleslegesebb órákon. Múlt héten egy egész napot feküdtem a HCC-ben, és nem keltettek fel edzésre sem, annak ellenére, hogy az edzőm odajött hangoskodni, hogy kellek neki, mert States lesz hétvégén. Ennek csak annyi volt az eredménye, hogy este nem tudtam aludni, mert egész nap aludtam. Hurrá.
Olyan magasröptű eszmefuttatást végzek egész héten, hogy én magam is elcsodálkozom. Azt eddig is tudtuk, hogy ÉÉÉÉN sokkal jobban tudnék csinálni mindent másoknál, de ezek az ötleteim tényleg fenomenálisak. Csak az a baj, hogy olyan foglalkozás nincs, hogy észosztó. Pedig nekem eléggé menne! :D
Na, egy párat meg is osztok:
Amerikában az emberek egyáltalán nem nézik, hogy milyen a külsőd. Nem számít, hogy pattanásos vagy, kócos, és nincs rajtad 16 tonna smink. Még a fiúk is embernek néznek! Emellett az Akg-ba nem tudtam úgy belépni, hogy ne keljen tökéletesen kinéznem. Az utcán is teljesen más az emberek benyomása rólad, ha jól öltözött és szép vagy. Az én véleményem pedig az, hogy az itteni rendszer jobb. Mindenki kedves veled, akkor is, ha a kutya szájából húztak elő. Akkor is, ha a barátod egyszál boxerében mászkálsz fel alá szőrösen. És a fiúknak se számít, beszélgetnek, érdeklődnek annak ellenére, hogy szemüveg van rajtam, kinyúlt póló és macinaci. A kérdés pedig, mi miért nem tudunk szemethunyni a külalak felett? Nem az a lényeg, hogy ember-ember? Az is ember, aki 40 kilós, topmodell és a legújabb divatot már rég nem viseli, meg az is, aki sportdzsekiben leledzik és egyáltalán nem érdekli, hogy hogyan néz ki. Azt nem vitatom, hogy vannak alkalmak, amikor ki kell öltözni, de itt nincs az a hierarchia, mint Magyarországon: ha menőn öltözöl, forma vagy. Itt forma vagy a személyiségedért, azért, mert okos, kedves vagy humoros vagy, azért mert segítőkész és ügyes vagy, vagy azért mert jól énekelsz és rajzolsz. Ennek legjobb példája az, hogy nem értékelik az embereket, ha nem egy bizonyos séma szerint néznek ki. Persze a végén úgyis ők győznek, hiszen az érettségin senki nem pontozza a külalakot, de a társadalom valamilyen szinten kirekeszti őket. Remélem nem tűnik nagyon furcsának ez a bejegyzés, de ezt tényleg annyira tisztelem az itteniekben, hogy nincsen hierarchia, nincsen lenézés, lesajnálás, mert egyenrangú vagy, és csak azt veszik figyelembe, hogy emberileg milyen vagy.
A másik, az az, hogy rájöttem, hogy be kéne fogni a szájamat, mert akkora lehetőség van a markomban, ami 6 magyarnak adódott meg, és mindössze 160 embernek a világon. Azt hiszem 160 assistos van idén. És Ap-bio-n egyetemi bioszt veszünk, tehát jövőre az egyetemen másodéves lehetnék bioszból. A matekkal ugyanez a helyzet, és a franciával is, bár abban kételkedem, hogy a Magyar egyetemeken vagy egyáltalán a földkerekség bármely másik országában ilyen pauvre és gaspillage lenne a francia. Arról ne is beszéljünk, hogy kinek adódik meg, hogy egyszerre legyen egy nepáli, koreai, feka, német, és amcsi barátnője? Meg, hogy állami futóversenyen vegyen részt, annak ellenére, hogy kövér, és úgy fut, mint egy szumózó.
Azt meg szeretném megköszönni, hogy a blogom átlagos látogatottsága napi 1,72 fő, ami szerintem jó J és a legtöbb napi látogatottság 30 fő. Nem tudom, hogy hogyan kell kitenni ezeket, hogy ti is lássátok, de olyan jól esik! J A skypolást is nagyon köszönöm, mert bármennyire jó is itt, azért hiányzik a jó Magyarföld! Igen, Zselé, dörzsöld a markodat, és kiáltsad, hogy idáig elhallatsszon: Én megmondtam!
Teljesen mások a fák, a fű, a csapvíz, a bogarak, a felhők és az ég színe. Az ég sokkal kékebb :D Viszont a levegő illata annyira ismerős. Nagyon szeretek este átmenni az egyik dormból a másikba, mert az átjárő egy tetőkert, és gyönyörűek a csillagok, a lemenő nap, vagy a felkelő hold és a levegő illata mindig Magyarországra emlékeztet. A téli és őszi illatokra, amit akkor éreztem, amikor (issszoonnyú ritkán) kimentem kertészkedni, vagy sétálni Pomázon. Lehet, hogy nagyon nyáladzósan és érzelgősen hangzik, de teljesen át tudom most már érezni a tájleíró költészet szépségét. Hú de utáltam, amikor Adyt és Petőfit elemeztük Andreával. Ez kellett ahhoz, hogy igazán értékelni tudjam Magyarországot.
Viszont tudjátok, hogy egy pillanatig se bírok egy helyen ülni, úgyhogy ne is várjátok, hogy egy évnél többet maradok otthon jövőre! J Tibinek üzenem, hogy akármennyire is makacs, ha eleget imádkozom Istenhez, és eleget tanulok, valamint jól manőverezem a dolgaimat, emellet rámszakad egy tonna szerencse, akkor semmi sem lehetetlen! Azt se gondoltam volna soha, hogy az Egyesült Államokban fogok tanulni, és szeretni fogom, azt se, hogy lesz egy olyan barátom mint a Misi, azt se, hogy a Zsuzsival imádni fogjuk egymást – aki emlékszik milyenek voltunk kb 7 éve, az tudja, miről beszélek.
Időközben voltam az első amerikai focimeccsemen, majd írok róla, mert tanúlságos. Na, emberek, remélem nem öntöttem ki túlságosan a lelkemet, és nem árasztotta el Magyarországot, mint a vörösiszap, de néha ilyet is kell írni. És Mami!!! gyere már fel skype-ra!
puszilok mindenkit, egy hét múlva Nyújorkból! ha túlélem a vizsgahetet.
Flóra