Oké, szóval már majdnem egy hete itt vagyok, elmesélem, hogy milyen.

Amíg a Bouke itt volt, addig volt ám jó világ!! Mert nem kellett ügyet intézni, csak Musée de l'Orangerie, étterem, bor a szajnaparton, montmartre, dőzs és királyság. Egy nappal mielőtt elment volt egy Journée d'Accueil, ahol minden csereprogram reprezentatív embere és sorbonne-i adminisztrációs munkatársa közölte a diákokkal, hogy nyugodtan írjanak e-mailt, hívják, keressék itt és ott, mert bármiben szívesen segít. Neki az a dolga, hogy mi jól érezzük magunkat, és ennek érdekében mindent meg fog tenni. Végül az erasmus-os képviselő, mme macheras, odaállt a pódium közepére, és elkurjantotta magát, hogy őt mi ne keressük, nem fog a mi szaros ügyes-bajos dolgainkkal törődni, oldjuk meg egyedül, ne írjunk e-mailt, mert úgy se olvassa el, ne hívjuk, mert ránkb@ssza a telefont, és ne jöjjünk be a drága idejét rabolni, mert őt nem érdekli semmi nyűg. Szevasztok - és kiment a teremből... 

Én már ekkor tudtam, hogy itt baj lesz... DE AZT NEM IS SEJTETTEM, HOGY EZ MAGA A POKOL!

Felmentem, mert volt két óra még a franciatesztig. Kiderült, hogy el kéne kezdeni beiratkozni. Odamentem a Langues Étrangeres Appliqués- bureau - jához. Nem nyitották ki amikor kopogtam, úgyhogy leírtam minden infót, ami az ajtóra ki volt ragasztva. Kb annyi volt, hogy ha oroszos vagy, akkor menj át a város másik felére beiratkozni... de azért iratkozz be itt is. Azt, hogy hogyan kell beiratkozni, kinél és milyen papírok kellenek sehonnan nem lehetett megtudni. Bementem egy terembe, ahol az elsőévesek iratkoztak be. (Ja, amúgy érdekes, hogy nincs online rendszer, ahol egy kattintással többezer diák nyugalomra lelne. áá, dehogy. ez Párizs, és ez a Sorbonne, szop@ssuk csak meg a gyermekeket egy kicsit. ) Az elsőévesek termében Geronazzo Máriánál lehetett beíratkozni. Megkérdeztem, hogy én hol és mikor tudok, azt mondta, hogy kopogjak a bureau ajtaján. Mondtam, hogy nem nyitják ki... erre odavitt, bepötyögte az ajtón a kódot, és TÁRULJ SZEZÁM, ott ül benn az összes tanár, kávézgat, pihen, és olvassa a Le Monde-ot... (előtte 10-perccel dörömböltem az ajtón...) Tőlük megtudtam, hogy kell egy ilyen carte d'étudiante (diákig.) és azzal lehet beíratkozni, utána jöjjek vissza. 

Persze ezt a carte d'étudiante-ot csak másnap reggel kilenckor lehetett csináltatni. 8:20 tól ott ültem, nehogy lekéssek valamit, és, hogy az első legyek, mert utána 9:30-tól beiratkozhatok. A csajszi már 8-tól benn ült, de nem szólt volna, hogy menjek, csak 9-kor kinézett, lecseszett,  hogy miért nem jöttem be... Benn ülök, a csaj meg: mmm a te papírjaid miért nincsenek itt?? hmmm... mi van? --- hmmm várjunk. Online rendszer - ott benn vagyok. Húú, itt van az eus biztosítási kártyád - Igen, de nem érvényes 2015 szept harmincig, mert senki nem szólt, hogy az erasmusosoknak is az kell.. .Hát akkor gyere vissza, van másfél heted, hogy megcsináltasd az újat. Sírtam, könyörögtem, szitkozódtam, jó, hogy falhoz nem vágtam szegény törékeny kis francia csajt, aki pedig csak ennyit mondott, hm, sajnálom, de gyere vissza. Sajnálom, ez így van, persze, hülyeség, de így van... nem baj, ha nincs diákigazolványod, azzal csak órákra, könyvtárakba lehet jelentkezni és a netes felületet használni :))) --- jaaa, szóval semmit nem tudok nélküle csinálni. 

A mai napom még jobb volt. Tegnap kaptam egy e-mailt a sorbonne-tól, hogy b2-n túljutottam, és nem kell intenzív franciára járnom, tehát a jövő hét szabad. De ha akarok culture francais - ra járni, menjek be 2-re... Oké, de nekem 3kor az INALCO-n kell lennem az orosz miatt... sebaj, gyorsan letudom, és átmetrózom... AHAAAA... ahogy Móricka az ókori Rómát elképzelte. Megérkeztem 2 előtt 10 perccel, kerestem a 437-es termet, ott volt a beíratkozás. Megyek a folyosón, 436... 438. A terem nem létezet... semmi információs papír, hogy hova kéne menni, mi történik. Látom, hogy a folyosó teljesen másik oldalán van egy sor... odaügetek, nehogy lemaradjak. Már késő. 400an tolonganak egy pici teremben, nincs levegő, izzadunk mint a lovak, büdösek vagyunk, mindenki franciául beszél, és nem kezdődik el semmi kettőkor. Egy tanár áll a pulpituson, ő fogja intézni a 400 gyerek 6 kurzusra való beíratkozását. Nice. 14:20-kor gondolom, hogy le fogom késni az INALCO-t, jó lenne előre menni, szólni a tanárnak, hogy nekem jelenésem van egy másik egyetemen. Így játszódott le a beszélgetés: 

Tanár: Magának kérdése van? 

Én: Kérni szeretnék valamit. Háromra az INALCO-ban kell lennem, nem jelentkezhetnék előbb a kurzusra? El kellene indulnom. Itt voltam kettő előtt...

Tanár: Hát, szívás fiam. Látod mennyien várnak még. Sok sikert a sorrakerüléshez... 

Én: majdnem elsírja magát

Luxemburgi lány: Gyere, átadom a helyem.

Én: ÁLDJON AZ ÉG. 

Miután leizzadva, hajam égnek, büdösen, csatakosan, megsebzett vadállatként végre rászenvedtem magam a metróra, rájöttem, hogy lekésem a három órát. Nem lógtam ki a sorból, mert a mellettem álló embernek olyan zamata volt, hogy begöndörítette a szemöldökömet.  A megálló ami legközelebb esett az INALCO-hoz kb 30 perc sétára volt, rohantam, 15:20 ra érkeztem meg, már lement a tájékoztató a Licence 3-ról (Bachelor 3. év). Király... semmi hasznosat nem tudtam meg. Megkérdeztem a pasit, aki tartotta az előadást, azt mondta, hogy minden info fenn van a neten, és először a sorbonne-on kell beregisztrálnom. Ellenben azt megtudtam, hogy lemaradok az első hétről, mert a sorbonne nem szólt, hogy itt máskor kezdődnek az órák, és, hogy volt egy orosz teszt is, amirők szintén halvány lila gőzöm sem volt (mai napig nem tudom, hogy hol és mikor történt ez meg). Megtudtam, hogy nemsokára lejár a beíratkozási határidő, de, hogy mikor, azt senki nem mondta. A diákokat követve felmentem a bureau-ba, hogy szóljak, hogy még nincs igazolványom, de ide fogok járni, és szeretnék összegyűjteni egy kis infót. Az egyik diák rámszólt, hogy kapjam már be, és ne álljak be elé... mondtam, hogy csak az ajtóra kiragasztott infókat olvasom. (Ekkor már befelé olyat sírtam, hogy tuti, hogy nem száradok ki). Aztán mondta, hogy ő az utolsó a sorban, és a mögötte álló 5 embert se fogják már vendégül látni a tanárok. (Ezt háromszor mondta el, mire megértettem, addigra mindenki handicappée-nek nézett...utána nem próbáltak meg velem beszélgetni.) Az adminisztrációs néni kijött, szólt, hogy takarodjak haza, lejárt a munkaidő... valaki beszólt, hogy még csak 16:05 -van, és 16:30 ig van nyitva... a néni rávágta az ajtót (üvegajtó) és láttuk, ahogy összeszedi a motyóját. Én meg azon gondolkoztam, hogy azalatt a 25 perc alatt simán bevisz még 5 embert a rendszerbe. Nem, ő nem. Ő megy haza. Ez hétvége... 

Starbucks-ban ülök. Nincs net a koliban, Nem birom. Annyit szenvedtem már... megfárad az ember, megfárad. 

:)))) amúgy Párizs gyönyörű, a lakóhelyem (Montmartre) is az, majd arról is mesélek. Puszi